Néhány gondolat Kiss László bocsánatkérése kapcsán

Ma Kiss László bocsánatot kért Takáts Zsuzsától, akivel szemben évekkel ezelőtt nemi erőszakot követett el. Kevés olyan ember van ma Magyarországon, akit ne kavart volna fel valamilyen formában a közel hatvan éve történt bűncselekmény. A bűncselekmény, amely, úgy tűnik, nem csak az áldozatnak okozott életre szóló sebeket, de most, hogy újra előtérbe került, az egész társadalmat megrázta.

A téma kapcsán rögtön kialakult azoknak a köre, akik nem tudták kikerülni az Az áldozat-hibáztatás csapdáját, és voltak, akik nem késlekedtek az akkori elkövetők mellé állni mondván: megkapták büntetésüket, és azóta bizonyították, hogy nem csak hasznos, de kiemelkedő teljesítményt is nyújtó tagjaivá váltak a társadalomnak. Aztán megszólalt az áldozat is, és szinte óráról órára hullottak a csontvázak a szekrényből. Már nem az volt a kérdés, hogy mi történt pontosan azzal a fiatal lánnyal, aki aztán feljelentést tett, hanem az, hogy hányan voltak azok, és kik lehettek, akik soha nem szólaltak meg, hanem eltemették valahová mélyre a velük történteket. A konkrét ügyön (ügyeken) túl az is világossá vált, hogy az erőszak az uszodában gyakorlatilag mindennapos volt, annak nem csak szexuális áldozata (áldozatai) voltak, de erőszakot szenvedtek el azok a gyerekek, fiatal sportolók is, akik olyan áron érték el valóban kimagasló eredményeiket, amely szintén életre szóló nyomokat hagyhatott a lelkükben. Talán akkor se tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy azok, akik most az elkövetői oldalon állnak, maguk is valamikor áldozati pozícióban lehettek.

Az ügy mindenesetre nem véletlenül rázott meg bennünket, hiszen számos olyan fontos társadalmi kérdésre világított élesen rá, mint például a nőkkel szembeni erőszak és elnyomás kérdése, és az, hogy az állam, illetve annak képviselői mennyire képesek megvédeni azokat, akiket erőszak fenyeget. (Az üggyel párhuzamosan zajlik most a "savazós" orvosnak a büntetőügye is, aminek a kapcsán az államnak ez a szerepe szintén erőteljesen kérdőjeleződött meg sokakban). Mégis, Kiss Lászlóék ügyének kirobbanásakor sokan tették fel a kérdést, hogy vajon miért kell ennyi év után beszélni egy olyan bűncselekményről, amiben lefolytatták a büntetőeljárást, kiszabták a büntetést, amelyet az elkövetők aztán le is ültek. Elő lehet-e venni ennyi év után újra valakit és szembesíteni egy fél évszázaddal ezelőtti, ifjúkor tettével, fogalmazták meg sokan. Jogos-e, hogy valaki egy életen át cipelje "ifjúkori tettének" következményeit, ha aztán példás szakmai utat futott be.

A kérdésekre a választ úgy gondolom, akkor találjuk meg, ha megvizsgáljuk, vajon az, ami normaszegés esetén egyfelől a normaszegőtől, másfelől az igazságszolgáltatástól várható, vajon megtörtént-e. Az, ami az elmúlt napokban az ügy kapcsán megfigyelhető volt, rendkívül jól rávilágít arra, hogy az igazságszolgáltatás megtorló, büntető funkciója mennyire nem reagál legtöbbször egy nagyon fontos társadalmi igényre: az áldozatot és a közösséget ért kár helyreállításának igényére. Nem ad módot az elkövetőnek a személyes jóvátételre, és arra sem, hogy az adott bűncselekménynek a közösségre gyakorolt hatását feloldja. Természetesen jelen esetben leginkább az borzolta a kedélyeket, hogy a büntetés mértéke, illetve a bűncselekmény hosszú távú következménye sokak szerint nem állt arányban a cselekmény súlyával, de nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy évtizedeket váratott magára a bocsánatkérés, és az, hogy az elkövetők valódi megbánást tanúsítsanak, kifejezzék azt mind az áldozat, mind a közösség felé, hogy cselekedetük súlyával tisztában vannak.

Talán sokan nem tudják, de Magyarországon 2007 óta van lehetőség arra, hogy bizonyos típusú bűncselekmények fennállása esetén (szigorú feltételek mentén) az elkövető és az áldozat mediáció keretében találkozzon egymással, ahol az elkövetőnek lehetősége nyílik mind a bocsánatkérésre, mind arra, hogy az áldozatnak okozott sérelmet jóvátegye. A büntetés mellett vagy annak alternatívájaként ez lehet az az eszköz, ami kielégíti azokat az igényeinket is, amelyek minden esetben, amikor valaki a közösség által megállapított normák ellen vét, megjelenik bennünk: legyen szembenézés, megbánás, hangozzék el a bocsánatkérés, a károkat pedig az elkövető állítsa helyre. Mindezen feltételek teljesülése esetén nem csak az áldozat békélhet meg könnyebben, de megnyugszik a közösség is, és ami nagyon fontos: csökken a cselekmény újbóli elkövetésének valószínűsége.